Főmenü

  • Főoldal
  • Iskolánk
    Fontos információk
  • Közzétételi lista
  • Iskolai étkezés
    ÖKOISKOLA
    Tehetséggondozás
    50. évforduló
    Beíratás - Iskolahívogató
    Intézményvezető választás
    Programjaink
    Biztonságos Iskola
    Versenyeredmények
    Rólunk írták, rólunk van szó
    TÁMOP pályázat
    Határtalanul!
    Istenes versek szavalóverseny
  • KMOP pályázat
  • Büszkeségeink
    Szülőknek ajánljuk
  • Érdekességek a nagyvilágból
  • Galéria
    Taneszközök, iskolaszerek
  • Humoroldal :-)
  • Bölcsességek, idézetek
  • Nyári napközis tábor
  • Kerületi advent - meghívó
  • A hónap verse

    Hallottak Napja:

    Szent Ágoston: Ne sírj azért, mert szeretsz

    A halál nem jelent semmit.

    Csupán átmentem a másik oldalra.
    Az maradtam, aki vagyok
    És te is önmagad vagy.
    Akik egymásnak voltunk,
    Azok vagyunk mindörökre.
    Úgy szólíts, azon a néven,
    Ahogy mindig hívtál.
    Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,
    Ne keress új szavakat.
    Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,
    Folytasd kacagásod, nevessünk együtt
    Mint mindig tettük.
    Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.
    Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is
    Hallható volt, ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.
    Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
    A fonalat nem vágta el semmi,
    Miért lennék a gondolataidon kívül…
    Csak mert a szemed nem lát…
    Nem vagyok messze, ne gondold.
    Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
    Meg fogod találni a lelkemet és benne
    Egész letisztult szép gyöngéd szeretetemet.
    Kérlek, légy szíves… ha lehet, töröld le könnyeidet,
    És ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.

     
     

    1956. október 23.

    Jobbágy Károly

    Mondják, a himnuszt énekelték

    Mondják, a himnuszt énekelték
    úgy indultak a puskatűznek
    s a könnygáz meg a tűzzel telt ég
    sem riasztotta vissza őket.

    Csorgott a könnyük. 
    Talán sírtak.
    Csorgott a vérük.
    Belehaltak.

    Diákok voltak.
    S ők csinálták
    a dicsőséges forradalmat!

     

    1956. október 24.  

     

     

    Jobbágy Károly  

    A rádió mellett

      
    Rólunk beszélnek minden nyelven 
    sikong az éter és csodál: 
    „Dávid harcol Góliát ellen." 

     Népmilliók aggódva nézik, 
    hányan indulnak halni még? 
    S küldi a nép ifjú vitézit. 

    Fiatalok, még alig éltek 
    s füttyőngő golyók hangja közt 
    támadnak neki a pribéknek. 

    Nem akartunk híresek lenni, 
    ilyen áron meg semmiképp, 
    hisz' bánatunk már végtelennyi, 

    de nekünk mindig az jutott, 
    hogy a világ minket csodáljon 
    s fiaink kapják a golyót: 

    Kint ágyú szól, gyors lövés pattan, 
    a falról Petőfi figyel, 
    ahogy járkálok egymagamban. 

     

     

    Így járkált ő is átkozódva 
    „Európa újra csendes..." 
    csak minket húz a sors karóba, 

     

    csak minket öl száz év után is 
    ugyanaz, aki hajdan ölt; 
    hogy hányan hullunk? - sose számít.
    M á s o k csodálják bátorságunk 

    mi meg naponta meghalunk, 
    dzsida, s golyó veri át hátunk, 

    de megmutatjuk a világnak, 
    hogy mikor mindenki lapul 
    s csak a "rádiók kiabálnak, 

    mint akinek már mindenképpen 
    minden mindegy, hát Életet 
    adunk Szabadságért cserébe. 

    És ha a Sors minket így büntet, 
    mert hogy tűrtünk tíz éven át, 
    felmutatjuk véres fejünket, 

    s tudjuk, hogy mindent megbocsát. 

     Budapest, 1956. október 29. 
    Irodalmi Újság, 1956. november 2

     

    ADY ENDRE : OKTÓBER 6.

     

    „Őszi napnak mosolygása, 
    Őszi rózsa hervadása, 
    Őszi szélnek bús keserve 
    Egy-egy könny a szentelt helyre, 
    Hol megváltott - hősi áron - 
    Becsületet, dicsőséget 
    Az aradi tizenhárom. 
     

     

     

     

     

     

     

    Az aradi Golgotára 

    Ráragyog a nap sugára, 
    Oda hull az őszi rózsa, 
    Hulló levél búcsucsókja; 
    Bánat sír a száraz ágon, 
    Ott alussza csendes álmát 
    Az aradi tizenhárom. 

    Őszi napnak csendes fénye, 

    Tűzz reá a fényes égre, 
    Bús szivünknek enyhe fényed 
    Adjon nyugvást, békességet; 
    Sugáridon szellem járjon 
    S keressen fel küzdelminkben 
    Az aradi tizenhárom.”

     Molnár Józsefné

                          Az új kenyér ünnepe

    Az államalapítás ünnepe,
    mely szeretettel van tele.

    Az új kenyér ünnepén,
    hálát adunk mindenért.

    Gabona a szorgos kezek
    munkája, a föld őket ellátja.

    Aprók várnak már a napra,
    a feljövő virradatra.

     

    Kínozza az éhség őket,
    várják már a szép időket.

    A kovászt melengették, a
    kemencében megsütötték,

    S megszegték a kenyeret,
    amit sok ember szeretett.

    Emlékezünk a hagyományra,
    Szent István Királyunk napjára.

    A nemzet összetartozása,
    augusztus 20, a történelem világa.

     

     Forrás: https://www.poet.hu/vers/93894

    II. János Pál pápa (Karol Wojtyla): Mosolyod 

    Mosolyod, mely szívből fakad,
    Aranyozza be arcodat!
    Mosolyod nem kerül pénzbe,
    Mégis sokat ér testvéred szemében.
    Gazdagítja azt, aki kapja,
    S nem lesz szegényebb az sem, aki adja.
    Pillanatig tart csupán,
    De örök nyomot hagy maga után.
    Senki sem oly gazdag,
    Hogy nélkülözni tudná,
    És senki sem oly szegény,
    Hogy meg nem érdemelné.
    Az igaz barátság látható jele,
    Hintsd be a világot egészen vele.
    Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak,
    Bátorság a csüggedőnek,
    Vigasztalás a szomorkodónak.
    Mosolyod értékes, nagyon nagy jó,
    De semmiért meg nem vásárolható.
    Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem,
    Mert csak abban a percben van értéke,
    Amelyben arcodon megjelen'.
    És, ha ezután olyannal találkozol,
    Aki nem sugározza a várt mosolyt,
    Légy nagylelkű, s a magadét add,
    Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra,
    Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja.

    József attila: MIKOR AZ UCCÁN ÁTMENT A KEDVES

    Mikor az uccán átment a kedves,
    galambok ültek a verebekhez.
    Mikor gyöngéden járdára lépett,
    édes bokája derengve fénylett.

    Mikor a válla picikét rándult,
    egy kis fiúcska utána bámult.

    Lebegve lépett - már gyúlt a villany
    s kedvükre nézték, csodálták vígan.

    És ránevettek, senki se bánta,
    hogy ő a szívem gyökere-ága.

    Akit ringattam vigyázva, ölben,
    óh hogy aggódtam - elveszik tőlem!

    De begyes kedvük szivemre rászállt,
    letörte ott az irígy virágszált.

    És ment a kedves, szépen, derűsen,
    karcsú szél hajlott utána hűsen!

    Juhász Gyula:

    Vízkeresztre

    Jövének távol, boldog Napkeletről 
    Három királyok, híres mágusok, 
    Mert hírt hallottak a csodás Gyerekről, 
    Kiről legenda és jóslat susog.

    Ki született szegényen Betlehemben, 
    Kit megöletne Heródes király 
    S aranyat, tömjént, mirrhát lelkesedve 
    Hoz néki Gáspár, Menyhért, Boldizsár!

    Szerecsen, indus, perzsa, mind csodálja 
    A Kisdedet, ki a jövő királya 
    S a csillagot, mely homlokán ragyog.

    Ô édes, kedves. Bájolón gagyog 
    S egy pintyőkét néz, mely szent szeliden 
    A Szűz Mária vállán megpihen… 

    1924

     

    Kányádi Sándor:

    Csendes pohárköszöntő
    újév reggelén

     

    Nem kívánok senkinek se
    különösebben nagy dolgot.
    Mindenki, amennyire tud,
    legyen boldog,
    érje el, ki mit szeretne,
    s ha elérte, többre vágyjon,
    s megint többre.
    Tiszta szívből ezt kívánom!

     

     
    Szaporodjon ez az ország
    emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
    s ki honnan jött,
    soha-soha ne feledje.
    Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
    vissza nem fognak a kátyúk…
    A többit majd apródonként
    megcsináljuk.
    Végül pedig azt kívánom,
    legyen béke,
    gyönyörködjünk még sokáig
    a lehulló hópihékbe’!

     

     

     

     

    ADVENT

    Törő Zsóka: ADVENT

     

     

    Búcsúzik november,
    kopogtat december,
    a Remény csillaga
    ragyog a szemekben.

    Ahogy a Megváltó
    érkezését várták,
    úgy várja mindenki
    szíve titkos vágyát.

    Jöjj el hát, oly rég várt
    békesség, szeretet,
    tedd te boldogabbá
    a jó embereket ...

    Tisztítsa meg lelkünk
    az ünnep várása,
    a frissen hullott hó,
    karácsony varázsa...

    Felejtsünk haragot,
    sértődést, bánatot,
    tanuljunk Jézustól
    sok-sok alázatot ...

    Tanuljuk meg tőle,
    mi a megbocsájtás,
    ne legyen közöttünk
    veszekedés, bántás ...

    Adventnek idején
    győzzön a Szeretet,
    tegyük boldogabbá,
    aki velünk lehet ...

    Fedje be a rosszat
    csillogó hólepel,
    hiszen decemberben
    minden szív ünnepel.

    Ajándékba idén
    adj forró ölelést,
    lelket melengető,
    erőt adó reményt ...

    Ne legyen szívünkben
    fájdalom és ború,
    legyen a karácsony
    Szeretetkoszorú ...


    Juhászné Bérces Anikó

    Advent

    Négy hét van még karácsonyig,
    S várjuk már az ünnepet,
    Szép négygyertyás koszorúval
    Köszöntjük az Adventet.

    Három lila hirdeti, hogy 
    Hit, remény és szeretet,
    A rózsaszín, hogy boldogság 
    Hassa át az ünnepet.

    Feldíszítjük termésekkel,
    Naranccsal meg almával,
    Arany masni, fenyőtoboz
    Ölelkezik gyertyával.

    Egy-egy szálat meggyújtunk majd  
    Minden héten vasárnap,
    Hogy a fénye szétáradjon,
    Ragyogja be szobánkat.

     

    Gyertya lángja elvarázsol,
    Melengeti szívedet,
    És fellobban kamrájában
    A szunnyadó szeretet.

    Ha négy gyertya ontja fényét
    Az adventi koszorún,
    Senki szíve nem maradhat
    Bánatosan, szomorún.

     

    Töltse be mindenki lelkét  
    Az isteni szeretet,
    S várjuk együtt örömmel a 
    Betlehemi kisdedet.

     

     

     
    Boros Gergely:

    ÁDVENTI KÉSZÜLŐDÉS 

    Én csak várok türelmesen,
    míg beáll az este,
    Uram jöttét, kürt zengését,
    s a fügefát lesve.

     

     

       A jelek már úgy sürgetnek
       teljes készenlétre,
       ha jő az Úr, meglássam Őt,
       meglássam Őt végre!

       Drága Jézus, készülődöm,
       vágyom Nálad élni!
       De ez a föld még húz vissza,
       segíts jól küzdeni.

    Minden jóért küzdeni kell,
    leginkább a Mennyért,
    s nem akarom fölcserélni
    semmi múló kincsért!

    Te mosd lelkem hófehérre,
    méltó legyen Hozzád,
    szívemet is Te hangold föl,
    áldjon dicső orcád!

     

        Márai Sándor:

    Mennyből az angyal

    MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE 

    Az üszkös, fagyos Budapestre. 
    Oda, ahol az orosz tankok 
    Között hallgatnak a harangok. 
    Ahol nem csillog a karácsony. 
    Nincsen aranydió a fákon, 
    Nincs más, csak fagy, didergés, éhség. 
    Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék. 
    Szólj hangosan az éjszakából: 
    Angyal, vigyél hírt a csodáról.

    Csattogtasd szaporán a szárnyad, 
    Repülj, suhogj, mert nagyon várnak. 
    Ne beszélj nekik a világról, 
    Ahol most gyertyafény világol, 
    Meleg házakban terül asztal, 
    A pap ékes szóval vigasztal, 
    Selyempapír zizeg, ajándék, 
    Bölcs szó fontolgat, okos szándék. 
    Csillagszóró villog a fákról: 
    Angyal, te beszélj a csodáról.

     

    Mondd el, mert ez világ csodája: 
    Egy szegény nép karácsonyfája 
    A Csendes Éjben égni kezdett – 
    És sokan vetnek most keresztet. 
    Földrészek népe nézi, nézi, 
    Egyik érti, másik nem érti. 
    Fejük csóválják, sok ez, soknak. 
    Imádkoznak vagy iszonyodnak, 
    Mert más lóg a fán, nem cukorkák: 
    Népek Krisztusa, Magyarország.

    És elmegy sok ember előtte: 
    A Katona, ki szíven döfte, 
    A Farizeus, ki eladta, 
    Aki háromszor megtagadta. 
    Vele mártott kezet a tálba, 
    Harminc ezüstpénzért kínálta 
    S amíg gyalázta, verte, szidta: 
    Testét ette és vérét itta – 
    Most áll és bámul a sok ember, 
    De szólni Hozzá senki nem mer.

    Mert Ő sem szól már, nem is vádol, 
    Néz, mint Krisztus a keresztfáról. 
    Különös ez a karácsonyfa, 
    Ördög hozta, vagy Angyal hozta – 
    Kik köntösére kockát vetnek, 
    Nem tudják, mit is cselekesznek, 
    Csak orrontják, nyínak, gyanítják 
    Ennek az éjszakának a titkát, 
    Mert ez nagyon furcsa karácsony: 
    A magyar nép lóg most a fákon.

    És a világ beszél csodáról, 
    Papok papolnak bátorságról. 
    Az államférfi parentálja, 
    Megáldja a szentséges pápa. 
    És minden rendű népek, rendek 
    Kérdik, hogy ez mivégre kellett. 
    Mért nem pusztult ki, ahogy kérték? 
    Mért nem várta csendben a végét? 
    Miért, hogy meghasadt az égbolt, 
    Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”

    Nem érti ezt az a sok ember, 
    Mi áradt itt meg, mint a tenger? 
    Miért remegtek világrendek? 
    Egy nép kiáltott. Aztán csend lett. 
    De most sokan kérdik: mi történt? 
    Ki tett itt csontból, húsból törvényt? 
    És kérdik, egyre többen kérdik, 
    Hebegve, mert végképp nem értik – 
    Ők, akik örökségbe kapták –: 
    Ilyen nagy dolog a Szabadság?

    Angyal, vidd meg a hírt az égből, 
    Mindig új élet lesz a vérből. 
    Találkoztak ők már néhányszor 
    – A költő, a szamár, s a pásztor – 
    Az alomban, a jászol mellett, 
    Ha az Élet elevent ellett, 
    A Csodát most is ők vigyázzák, 
    Leheletükkel állnak strázsát, 
    Mert Csillag ég, hasad a hajnal, 
    Mondd meg nekik, – 
                                mennyből az angyal

    New York, 1956.

    Juhász Gyula: Vértanúink

    1918. október 6.


    A föld alól, a magyar föld alól
    A vértanúk szent lelke földalol: 

    E nagy napon, hol emlék s béke leng,
    A bús bitókra hittel nézzetek! 

    Hittel, reménnyel, mert most kél a nap,
    Minden napoknál szebb és szabadabb! 

    A nap, melyért mi vérben esve el,
    Nyugodtan haltunk ama reggelen. 

    Szemünk nem látta, lelkünk látta csak,
    Hisz onnan jönnek mind e sugarak; 

    Hisz onnan árad, új világ felett,
    Szentháromságunk, mely jövőt teremt: 

    Szabadság minden népnek, aki él
    S halni tudott egy megváltó hitér, 

     

    Egyenlőség, hogy Ember ne legyen
    Mások szabad prédája, becstelen. 

    Testvériség, mely át világokon
    Kézt fog a kézbe, hisz mind, mind rokon. 

    Ó magyarok, ti élő magyarok,
    A halhatatlan élet úgy ragyog 

    Rátok, ha az egekbe lobogón
    Igazság leng a lobogótokon, 

    Az Igazság, mely tegnap még halott,
    Világ bírájaként föltámadott. 

    A népek szent szövetségébe ti
    Úgy lépjetek, mint Kossuth népei. 

    A föld alól, a magyar föld alól
    A vértanúk szent lelke így dalol. 


    Forrás: http://mek.oszk.hu/00700/00709/html/vs191802.htm

    Radnóti Miklós: Szeptember

    Ó, hány szeptembert értem eddig ésszel!

    a fák alatt sok csilla, barna ékszer:

    vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,

    a perzselőt! a hűs esők előtt.

    Felhőn vet ágyat már az alkonyat

    s a fáradt fákra fátylas fény esőz.

    Kibomló konttyal jő az édes ősz

     

     

    Donászi Magda: Ma szívünk ünnepel...

    Ma nem tanulni jöttünk.
    Ma szívünk ünnepel.
    A hálát, amit érzek:
    miképpen mondjam el?

    Szétszáll a szó a szélben,
    habár mélyről fakad,
    s e nyíló rózsa élte
    pár nap vagy óra csak.

    Emlékek kötnek össze:
    szavak, számok, betűk.
    Utunk, akárhová visz,
    követnek mindenütt.

    Emlékünk egyre több lesz,
    tudásunk mind nagyobb,
    Hálás szívvel köszöntünk
    tanárt s ünnepnapot.

    Reviczky Gyula:  Pünkösd

    Piros pünkösd öltözik sugárba, 
    Mosolyogva száll le a világra. 
    Nyomában kél édes rózsa-illat, 
    Fényözön hull, a szivek megnyilnak.

    Hogy először tünt fel a világnak: 
    Tüzes nyelvek alakjába' támadt. 
    Megoldotta apostolok nyelvét, 
    Hirdeté a győzedelmes eszmét.

    Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed' 
    Ma is minden bánkodó szivének, 
    Hogy ki tévelyg kétségbe', homályba': 
    Világitó sugaradat áldja.

    Habozóknak oldjad meg a nyelvét, 
    Világositsd hittel föl az elmét. 
    Hogy az eszme szívből szívbe szálljon, 
    Diadallal az egész világon!

    Piros pünkösd, szállj le a világra, 
    Tanits meg uj nyelvre, uj imára. 
    Oszlasd széjjel mindenütt az éjet, 
    Szeretetnek sugara, Szentlélek!

     

    József Attila: NEM! NEM! SOHA!

     

    Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége
    Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
    Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
    Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

     

    Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
    Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
    Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
    Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

     

     

    Majd nemes haraggal rohanunk előre,
    Vérkeresztet festünk majd a határkőre
    És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! 
    Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

     

    Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
    Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
    Teljes egészében, mint nem is oly régen
    És csillagunk ismét tündöklik az égen.

     

    A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
    Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
    Felhatol az égig haragos szózatunk:
    Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

     

     

    Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
    Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen,
    Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
    Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

    1922 első fele

     

     

     

     

    Képtalálat a következőre: „virágvasárnap 2014”

     

    Képtalálat a következőre: „virágvasárnap vers”

    Barkaszentelés a magyar néphagyomány szerint rontás, betegség, vihar,  jégeső ellen.

     

    Túrmezei Erzsébet:
    Virágvasárnap

    A nagy Király jön, hozsánna, hozsánna! 
    Zeng a kiáltás előtte, utána; 
    Zöld ágakat szeldelnek útjára, 
    Békességet hoz népe javára.
    Áldott, aki jött az Úrnak nevébe', 
    Általa léptünk az Isten kedvébe; 
    Békesség ott fenn a mennyországban, 
    Áldott az Isten a magasságban! 

    Ó, lelki ország, Istennek országa, 
    Mily édes ebben Jézus királysága! 
    Szelíd, szegény ez és alázatos, 
    De nagyhatalmú és csodálatos. 

    Igaz ez és a bűntől szabadító, 
    Poklot és halált egyaránt hódító. 
    Vasvesszővel bírja ellenségét, 
    De szelíden őrzi örökségét. 

     
    Ó, áldott Jézus, ki bírsz a világgal, 
    Jöjj mihozzánk is alázatossággal, 
    Tégy tulajdon népeddé bennünket, 
    Vezéreld jóra egész életünket! 

    Áldott Királyunk, lelkünk nagy Királya, 
    Jöttödet néped ma is várva várja. 
    Jöjj hát hozzánk is nagy hatalommal, 
    Terjeszd országod diadalommal! 

    A nagy Király jön, hozsánna, hozsánna! 
    Zengjük, kiáltsuk előtte, utána; 
    Hintsük be útját mi is zöld ággal, 
    És ünnepeljünk szent buzgósággal! 

    Dicsőség legyen az Isten Fiának, 
    Áldás, békesség az égi királynak, 
    Hogy vele mi is, kiket megváltott, 
    Bírhassuk egykor a mennyországot
    .
    Virágvasárnap: A húsvét előtti vasárnap neve, a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben. Ezen a naponvonult be Jézus Jeruzsálembe
    a kereszthalála előtti vasárnapon. Az ujjongó nép tiszteletadásként pálmaágakkal integetett, innen a latin elnevezés: Dominica palmarum.
    Ahol nincs pálma, a korán bimbózó fűzfa vesszejét, a barkát szentelik meg a katolikus templomokban. A virágvasárnapi szertartás
    a barkaszenteléssel kezdődik, s felolvassák Jézus szenvedéstörténetét, a passiót 
    Máté evangéliumából.
    József Attila: Tavasz van! Gyönyörű!

    Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
    A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,
    Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik
    Mezei szagokkal a tavaszi szél.

     

    Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
    Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.
    Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!
    Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!

    Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
    Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!
    Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
    A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

    1924 tavasza

     

    ARANY JÁNOS 200.

    ARANY JÁNOS

    Családi kör

    Este van, este van: kiki nyúgalomba!
    Feketén bólingat az eperfa lombja,
    Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
    Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
    Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
    Lomha földi békák szanaszét görögnek,
    Csapong a denevér az ereszt sodorván,
    Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

    Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
    A gazdasszony épen az imént fejé meg;
    Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
    Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
    Ballag egy cica is - bogarászni restel -
    Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
    Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
    Egy iramodással a pitvarba terem.

    Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
    Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
    Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
    Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
    Benn a háziasszony elszűri a tejet,
    Kérő kis fiának enged inni egyet;
    Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
    Mint csillagok közé nyájas hold világa.

    Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
    Ő a legnagyobb s szebb... a hajnali csillag.
    Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
    Csak vasalás híja,... s reggel ünnep lészen.
    Körűl az apróság, vidám mese mellett,
    Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
    Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
    Az világítja meg gömbölyű arcukat.

    A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
    Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
    Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
    E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
    Legalább így szokta mondani az apjok,
    Noha a fiú nem imádságon kapkod:
    Jobban kedveli a verseket, nótákat,
    Effélét csinálni maga is próbálgat.

    Pendül a kapa most, letevé a gazda;
    Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
    Kutat az apró nép, örülne, ha benne
    Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
    Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
    Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát... kis nyúl!
    Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
    Kinálják erősen káposzta-levéllel.

    A gazda pedig mond egy szives jó estét,
    Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
    Homlokát letörli porlepett ingével:
    Mélyre van az szántva az élet-ekével.
    De amint körülnéz a víg csemetéken,
    Sötét arcredői elsimulnak szépen;
    Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
    Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

    Nem késik azonban a jó háziasszony,
    Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
    Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
    Arra tálalja fel az egyszerü étket.
    Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
    De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
    Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, -
    Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

    De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
    Valami szegény kér helyet éjtszakára:
    Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
    Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
    Visszajő a lyánka, az utast behíván.
    Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
    „Isten áldja meg a kendtek ételét is,
    (Így végezi a szót), meg az emberét is.”

    Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
    Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
    Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb -
    Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
    Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
    Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
    Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
    Természete már ez magyar embereknek.

    De mikor aztán a vacsorának vége,
    Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
    Megered lassanként s valamint a patak,
    Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
    (1)Beszél a szabadság véres napjairul,
    S keble áttüzesül és arca felpirul,
    Beszél azokról is - szemei könnyben úsznak -
    Kikkel más hazába bujdosott... koldusnak.

    Elbeszéli vágyát hona szent földére,
    Hosszu terhes útját amíg hazaére.
    (2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
    Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
    És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
    „Meséljen még egyet” - rimánkodik szépen.

    „Nem mese az gyermek,” - így feddi az apja,
    Rátekint a vándor és tovább folytatja:
    Néma kegyelettel függenek a szaván
    Mind az egész háznép, de kivált a leány:
    Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
    Pirulva kérdezi tőle... testvérbátyját:
    Három éve múlik, hogy utána kérdez,
    Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

    Este van, este van... a tűz sem világit,
    Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
    A gyermek is álmos, - egy már alszik épen,
    Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
    Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
    Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
    Majd a földre hintik a zizegő szalmát...
    S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

    (1851. ápr. 10.)
    Fotó: Arany János és családja

     

     

     

    Ady Endre: Hamvazószerdán

    Meghajtom bűnbánón fejem
    S mit rég' tevék, imádkozom.
    Általnyilallik lelkemen
    Egy rég' nem érzett fájdalom.
    Egy rég' nem érzett fájdalom
    Imára szólit engemet,
    Hisz' örömtől imádkoznom
    Oly régen-régen nem lehet.

     

    Ez a nap már rég' az én napom,
    Ez a bánat régi, régi kincsem,
    Nem a bűnbánásra alkalom,
    De örök lelkiharc, örök Isten!
    Nem az örömnapoknak álmát
    Siratom némán, könnytelen szemekkel,
    Hanem lelkem borongó árnyát,
    Kisértő, rémes szellemekkel...

    Ejh! hagyjuk a sírást,
    Sírjon, kit bűne sírni késztet,
    Pohár csendüljön, ébredjen a szív:
    Ma ünnepel halál, enyészet...
    Ma zokogástól hangos a templom,
    Könny a szemekben, hamu a fejen, -
    Dalra fel, míg mások zokognak,
    Ez a nap az én régi ünne
    pem!...

    hamvazószerda  keresztény ünnep, a farsangi időszak utáni első nap, a húsvét ünnepét megelőző 40 napos nagyböjt kezdete. Neve onnan származik, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre, ez a 12. századtól az egyházi szertartás része lett (hamvazkodás).

     

     

    Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők

    Bodzavirágból, bodzavirágból
    hullik a, hullik a sárga virágpor.

    Fönt meg a felhők szállnak az égen,
    bodzafehéren, bodzafehéren.

    Szállj, szállj, felhő,
    pamacsos,
    hullj le, te zápor,
    aranyos,
    hullj le, te zápor,
    égi virágpor,
    égen nyíló bodzavirágból.

    "Deák Kristóf Oscar-díjas rövidfilmjének, a Mindenkinek egyik legkatartikusabb pillanata, amikor a gyerekek a végén eléneklik Balázs Árpád Bodzavirág című kórusművét. Utóbbi Nemes Nagy Ágnes Tavaszi felhők című versét dolgozza fel;..." (http://konyves.blog.hu)

     

     

    1943. január 12.  Vorenyezs / A Don-kanyar a 2. magyar hadsereg áldozatainak emlékére

    Sinka István: Ének a Don hőseiért

     

    donkanyarFolyik a Don, sárga a sík,
    ezeréves a naplement
    – Előd népe a nagy síkra
    ezerév után visszament.
    Ott vannak az ungi Bánók,
    Duna mellől a Bengyelek,
    jászok, kunok, magyarok és…
    szólni kéne, de nem merek.

     

    Fogadta volt-népét a Don.
    Régi halászait ezüst
    nyírfáival csatazajban,
    s égig lobbant az ágyúfüst.
    Hősök? Honvédek? mondjam el?
    Elmondom hát: sok kun legény
    hőse a messzi Donnak – de:
    ők mondjanak éljent, ne én.

     

    Idehaza két kis ökrük
    keskeny utakon tapogat.
    – Hős a Donnál Bánó Balázs,
    s kevés jóért, de nagyot ad.
    A Dunáért és a Donért
    meghalni már nem új dolog.
    Rajta honvéd! Én sírok csak
    s velem az esti szúnyogok.

     

    Forrás: http://www.szozat.org/index.php/emlekezet/tartalommutato/4094-sinka-istvan-enek-a-don-hoseiert

    Képtalálat a következőre: „hópehely háttérkép”

    Fekete István: Hó
    Esik a hó. A csend csak most ébredt.
    Csalitok alján fehér a párna.
    Ösvények selymén nincsen még nyom egy
    Sem, nem látszik a völgy és nem látszik a hegy.
    Az erdő mintha várna, csak várna.
    Esik a hó. A hűvös hófelhők
    Leszállnak néha. Nézik: elég-e?
    Leszállnak újra. Kérdik: elég-e?
    Rázzák a zsákot, hófehér mákot,
    S nézik a tájat: elég fehér-e?


     

     

    Képtalálat a következőre: „szilveszter gif”

    Donászy Magda: Újesztendő

    Éjfél tájban
    megérkezik
    újesztendő napja,
    pilinkélő
    hóhullásban,
    jégvirágos fagyban.
    Havas ágon lengő
    széllel bélelt kendő.
    Fenyőtoboz

    harangozza:
    Újesztendő eljő!

    Kányádi Sándor: Ballag már
    Ballag már az esztendő,
    vissza-visszanézve,
    nyomában az öccse jő,
    vígan fütyörészve.

    Beéri az öreget
    s válláról a terhet
    legényesen leveszi,
    pedig még csak gyermek.

    Lépegetnek szótlanul
    s mikor éjfél eljő,
    férfiasan kezet fog
    Múlttal a Jövendő.

    Aranyosi Ervin: Levél a Jézuskához 

    Aranyosi Ervin: Levél a Jézuskához

    Drága, jó Jézuska,
    most levelet írok.
    Üresen várnak rám,
    hófehér papírok.
    – Azon gondolkodom,
    mit is kéne kérnem?
    Na, de ne ijedj meg,
    kevéssel beérem.

    Apunak szeretnék
    sok-sok időt kérni,
    hogy a játszótérre
    el tudjon kísérni.
    Azt kívánom, mindig
    legyen jó a kedve!
    Ne morogjon velem,
    mint egy morcos medve!

    Játsszon velem végre,
    hógolyó-csatákat.
    Mondhassa nyugodtan,
    hogy: – A munka várhat!
    Este meg olvasson
    csodaszép meséket.
    Ő is legyen hálás,
    hogy nekem mesélhet!

    Segíts, hogy a pénzre,
    sose legyen gondja.
    A világ sok baja,
    vállát sose nyomja!
    Úgy érezze mindig,
    jól mennek a dolgok.
    Az én jó Apukám,
    legyen mindig boldog!

    Hogy a becsületen
    ne eshessen csorba,
    drága, jó Anyukám
    jöjjön most a sorba.
    Azon gondolkodtam,
    neki mit is kérjek.
    Amit a hölgyeknek
    nem adhatnak férjek?

    Neki aztán – tudod –
    soha sincs ideje.
    Mert a háztartáson
    jár mindig a feje.
    Olyat kérnék neki,
    ami nagyon tetszik,
    mert a családjáért
    Ő nagyon igyekszik.

    De nem is kívánok
    olyat, amit vehet.
    Olyan csoda kéne pont,
    mint a szeretet!
    Egész évben mosolyt
    csalnék az arcára,
    sose görbülhessen
    meg egy haja szála.

    Nagyon jól jönne egy
    csodatévő szellem.
    Aki harcot visel
    a porcicák ellen.
    Mos, vasal, mosogat,
    főz és bevásárol,
    levesz minden terhet
    az Anyu válláról.

    Anyu is ráérne
    végre velem lenni,
    jó lenne majd vele,
    uszodába menni.
    S ha a közös program
    nem rajtuk fog múlni,
    úgy elvinném Őket
    gyakran kirándulni.

    Itthon társasjáték,
    kártya, mese várna,
    ami tán ráférne,
    minden jó családra.
    Közös nevetgélés,
    együtt töltött percek,
    szíves, boldog órák,
    amik lassan telnek.

    A karácsony teljen
    közös énekléssel.
    Erről kicsi húgom,
    jó öcsém ne késs el!
    Kedves Jézuska,
    Mi nem sokat kívánunk.
    Legyen egészséges,
    s boldog a családunk!

     

     

    Gyurkovics Tibor: Még nem késő

    Még nem késő
    fönnmaradni
    még nem késő
    megtanulni
    ki volt Ady ki a Krúdy
    titkos történelmet bújni
    valójában kik vagyunk mi
    még nem késő
    összefogni
    versbe bújni tudakolni
    mi az ember mi a nemzet
    még nem késő
    fönnmaradni
    még nem késő
    az embernek
    a nemzetnek
    boldogulni.

    Kányádi Sándor: A fák és vének
     

    1

    Megvénültek, akár az őszi fák,
    s nincs egy levélnyi remény
    a tavaszra.
    Indulnának, de az őszi fény
    padon marasztja.

    3
    Lefelé néz a fa,
    s alóla egy öreg
    föl a fára.
    És milyen egyformán remeg
    a kéz a térden
    s a lehajló fa lombtalan ága.

    2
    Irigy sóhajjal néznek
    a sétáló után a fák,
    pedig azok csak csoszognak szegények;
    hány tavaszt adnának érte, ha legalább
    bár egyet léphetnének.

    4
    - Könnyű neki - mondja a vénember -,
    sohasem fáradt,
    nincsen szüksége botra.
    - Könnyű neki - mondja az öreg fa -,
    botja is van, ha meg elfárad,
    leül egy padra.

                                                   

    Csoóri Sándor: Csodakutya 

    Ha hiszitek,
    ha nem is,
    volt egy kutyám
    nekem is,
    piros volt az orra,
    lapulevél nagy füle
    lelógott a porba.

    Csoda egy kutya volt:
    holdsugáron
    lovagolt,
    s csillagfejű csikókat
    terelt udvaromba.

    Csodálkoztok?
    Elhiszem.
    Nem láthatta
    senki sem.
    Fénykép sincsen róla.
    Én is csak egyszer láttam,
    úgy álmodtam róla.

    Képtalálat a következőre: „kutya rajz”

    Petőfi Sándor: SZEPTEMBER VÉGÉN

    Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
    Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
    De látod amottan a téli világot?
    Már hó takará el a bérci tetőt.
    Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
    S még benne virít az egész kikelet,
    De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
    A tél dere már megüté fejemet.
    Elhull a virág, eliramlik az élet...
    Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
    Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
    Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
    Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
    Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
    S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
    Hogy elhagyod érte az én nevemet?

    Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
    Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
    Én feljövök érte a síri világból
    Az éj közepén, s oda leviszem azt,
    Letörleni véle könyűimet érted,
    Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
    S e szív sebeit bekötözni, ki téged
    Még akkor is, ott is, örökre szeret!

    (Koltó, 1847. szeptember.)

     

    Kép - Barabás Miklós: Szendrey Júlia

    Képtalálat a következőre: „kalkuttai teréz anya”

    Teréz anya:
    Az élet himnusza

    Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan!
    Az élet szép - csodáld meg!
    Az élet boldogság - ízleld!
    Az élet álom - tedd valósággá!
    Az élet kihívás - fogadd el!
    Az élet kötelesség - teljesítsd!
    Az élet játék - játszd!
    Az élet vagyon - használd fel!
    Az élet szeretet - add át magad!
    Az élet titok - fejtsd meg!
    Az élet ígéret - teljesítsd!
    Az élet szomorúság - győzd le!
    Az élet dal - énekeld!
    Az élet küzdelem - harcold meg!
    Az élet kaland - vállald!
    Az élet jutalom - érdemeld ki!
    Az élet élet - éljed!  

                               (2016.09.05. SZENTTÉ AVATÁSA)

     

    Tanévkezdésre

    leendo_elsosokneks2

    Donkó László: Elsős leszek

    Kopogtat a vadgesztenye,
    Vége van a nyárnak.
    Anyu mondja: Ideje, hogy
    Az isibe járjak!
    Kinőttem az ovit, igaz,
    Nagy legényke lettem,
    S a csengettyűs iskolába
    Megyek szeptemberben.
    Elsős leszek, vár az osztály,
    Számológép, tábla,
    Eszes Péter, János vitéz
    Hív az iskolába.
    Aranyos tanító néni
    Kézen fog, ne féljek,
    Esztendőre a suliba
    Várlak én is téged!

     

        Ballagás      2016.június 10.

    „...És érezzék egy kézfogásról rólad,

    hogy jót akarsz, és te is tiszta jó vagy,

    s egy tekintetük elhitesse véled:

    szép dolgokért élsz – és érdemes élned!”

                                                        (Váci Mihály)


    „A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető,

    félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás,

    a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.”

                                                                                                              (Márai Sándor)


    1848.március 15. emlékére, tiszteletére

     

     

    Vörösmarty Mihály:

    ÚJESZTENDEI SZÉP KÍVÁNSÁG

    Kormosan, de tiszta szívvel,
    A füst barna fiai
    Beköszönünk ma hozzátok,
    Házak boldog urai.
    És kívánunk, és óhajtunk
    Újnál újabb esztendőt,
    Szerencsével rakodottat,
    Nem is egyet, sem kettőt,
    Hanem igen, igen sokat,
    Annyit, mint a kis világ,
    Mennyi csillag van az égen,
    Régi fákon mennyi ág.
    De talán az sok is volna;
    Semmiből sem jó a sok;
    Éljetek míg kedvetek tart,
    Éljen úri házatok,
    Míg a szép leány kapós lesz,
    S kedves a bor, és kenyér,
    Míg szomszédba a magyarnak
    Nem kell futni ezekért,
    Míg szívetek, mint a gyertya
    Oly vidámon égdegel,
    Szemetekben az örömtűz,
    És az erő nem hal el; -
    Majd ha egykor kürtőtökben
    A pók szövi hálóját,
    S vendég hagyta házatokból
    Füst nem ontja fel magát,
    Majd ha nem lesz mit vakarni
    Sem odafenn, sem alul,
    S a korommal a vígság is
    Mindörökre elvonul,
    Akkor még ki kérdi többé,
    Hány meg hány hét a világ?
    Jobb fekügyék a gödörbe,
    És takarja el magát.
    De az Isten óvjon attól! -
    Éljen a szent vígaság,
    Ezt óhajtja a Földvári
    Tűzkármentő Társaság.

    B orongós napok tűnjetek tova
    O kkal szomorú ne legyél soha
    L épteid kísérje töretlen szerencse
    D erűs percek rajzoljanak mosolyt a szemedre
    O szoljanak el az óévnek sötét árnyai
    G úzsból szabaduljanak a képzelet szárnyai

    Ú j évet hozzon a nesztelen iramló idő
    J öjjön már a rég várt, csodálatos jövő

    É vek ha múltok, ha elszálltok napok
    V idámságot, örömet számolatlan adjatok
    E lfusson most az óévnek malaca
    T öbbé ne legyen senkinek panasza

    K erüljön betegség, bánat messzire
    Í rmagjuk is vesszen mind a semmibe
    V ágyaid sorra valóra váljanak
    Á lnok szavak többé ne bántsanak
    N övekedjen az igaz barátok tábora
    O kosan élj, ne legyél ostoba
    K ívánom neked, legyen 365 szép ünneped!

                                                                (Ismeretlen)

     

     

     

     

    ADVENTre      

     

    Schvalm Rózsa: Létezik egy ország

    Létezik egy ország, minek idő és tér,
    nem szabja határát, hol nincsen sötétség.
    Hol örök fény ragyog, hol nem váltják egymást,
    éjszakák és nappalok, Isten a fényforrás.

     

    Az Ő dicsősége ragyog, s Krisztus által,
    világossága jött, a földi világba.
    Ki Őt befogadja, szíve mélyén annak,
    már e földön felragyog, Isten országa.

     

    Nem gyötri félelem, az út végét látva,
    küszöb a halál az örök boldogságba
    Ahol Ura által, készített hely várja,
    örökös otthona, az égi hazába.

     

     

    Kálnay Adél: Kérdés

    Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
    Sétálni télen kigombolt kabátban,
    szalonnát szúrni fagyos ágra,
    nem vadászni nyúlra, fácánra.
    Koldus kezébe kenyeret nyomni,
    csábítók között hűnek maradni,
    házad kapuját kitárni,
    hadd jöjjön hozzád akárki.
    Kisgyerek könnyét letörölni,
    senkivel soha nem pörölni,
    dermedt verébért hajolni porka hóba,
    más baját sosem hozni szóba.
    Békét, nyugalmat, szépséget akarni,
    adni, adni, mindig csak adni.
    Tökéletesre lelni egy madár dalában…
    Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

     

     

    Hárs László: Levél az erdőből


     

    Az erdőből egy levelet
    hozott a posta reggel,
    egy száraz tölgyfalevelet,
    néhány sor zöld szöveggel.

    Az állt rajta, hogy eljött az ősz,
    a nyáridőnek vége,
    most már a néma télre vár
    az erdő és vidéke.

    A mackó barlangjába bújt,
    elköltöztek a fecskék,
    a tisztásoknak zöld füvét
    lerágták mind a kecskék,
    nem hegedül a zenekar;
    nagy most a tücskök gondja,
    és újdivatú kalapot
    nem visel már a gomba.

    Szétosztotta a körtefa
    a fanyar vackort régen,
    nincsen levél a bokrokon,
    és pitypang sincs a réten.

    Minden lakó elrejtezett,
    Üres az erdő, árva.
    S a szélső fán egy tábla lóg:
    "Téli szünet van, zárva."

     

    Régi magyar áldás

    Áldott legyen a szív, mely hordozott,
    És áldott legyen a kéz, mely felnevelt
    Legyen áldott eddigi utad,
    És áldott legyen egész életed.

    Legyen áldott Benned a Fény,
    Hogy másoknak is fénye lehess.
    Legyen áldott a Nap sugara,
    És melegítse fel szívedet,

    Hogy lehess meleget adó forrás
    A szeretetedre szomjasoknak,
    És legyen áldott támasz karod
    A segítségre szorulóknak.

    Legyen áldott gyógyír szavad,
    Minden hozzád fordulónak
    Legyen áldást hozó kezed
    Azoknak, kik érte nyúlnak.

    Legyen áldott immár
    Minden hibád, bűnöd, vétked.
    Hiszen aki megbocsátja,
    Végtelenül szeret téged.

    Őrizzen hát ez az áldás
    fájdalomban, szenvedésben.
    Örömödben, bánatodban,
    bűnök közti kísértésben.

    Őrizze meg tisztaságod,
    Őrizze meg kedvességed.
    Őrizzen meg Önmagadnak,
    és a Téged szeretőknek.

     

           Weöres Sándor:
           Marasztaló


           Ó ne vidd el
           két szemeddel
           a napsugarat!
           Ne menj, várj még:
           mert e tájék
           sötétben marad.

           Ág nem himbál,
           fecske nem száll,
           béres nem arat.
           Ó ne vidd el
           két szemeddel
           a napsugarat!

     

    Tanévkezdésre:

    Képtalálat a következőre: „iskolakezdés”

        Szabó Ildikó: Elsős leszek
         Tavaly lettem hatéves,
         Ez a hetedik,
         Iskolás leszek, mire
         Ez is letelik.
         Mit fogok ott csinálni,
         Előre tudom,
         Aranyos kis mackómat
         Táskámba dugom.
         Hogyha anyu hiányzik,
         Megsimogatom,
         Gombszemében eltűnik
         Minden bánatom.
         És, ha ott van, el nem hagy
         a jó szerencsém,
         Megsúgja ha nem tudnám
         Néha a leckém.
         Az iskolát kijárja
         Velem majd ő is,
         És remélem emlékszik
         Rám, ha felnőtt is…!

     

    Szalai Borbála: Legyen öröm a tanulás!

    Hangosabbak ma az utcák,
    Gyerekektől népesek,
    Valahogyan még a nap is
    Szebben ragyog, fényesebb.
    Izgatottan várt e napra
    Minden kezdő kisdiák:
    Az iskola előttük is
    Kitárja ma kapuját.
    Megtanulnak betűt vetni
    A tétova kis kezek:
    Csengő-bongó szép szavakkal
    Telnek majd a füzetek…
    Ma, amikor útnak indul
    A sok kicsi iskolás,
    Kívánjuk, hogy öröm legyen
    Számukra a tanulás!

     

    Pedagógusnapra

    „Vezesd őket, utat ne tévessz,

    S magadhoz mindig hű maradj,

    Mert élen állsz, és messze látszol,

    Sose feledd: példa vagy!”

    (Nagy László)

    Móra Ferenc: Szeretem én nagyon

     

    Szeretem én nagyon
    a bárányfelhőket,
    csendes alkonyaton
    el-elnézem őket, 
    ahogy legelésznek
    mezején az égnek.

    Mikor a nap hunytát
    siratja a harmat,
    terelgetik őket
    friss, fürge fuvalmak
    le a szemhatárba,
    a kerek karámba.

    Lassan ezüstgyapjuk
    violásra válik,
    néha egy-egy villám
    közibük cikázik,
    mintha ostor volna,
    sugarakból fonva.

    Mire besötétül,
    elalusznak szépen,
    álmuk a hű pásztor
    virrasztja az égen:
    telihold világa
    aranyos subába.

                                       

     

    Reviczky Gyula: Pünkösd


    PÜNKÖSD NAPJA

    Aki nem tud a hit szárnyán a magasba szállni,
    Nem is tud a Megváltónak szentlelkére várni.
    Ó, emberek! Krisztus nélkül mit ér ünneplésetek?
    Nincs ott pünkösd, nincs ott áldás, ahol nincs Szentlélek.

     Azért tehát Őt várjátok! Őt várjátok, – eljő
    Hittel égő lelketekbe, mint a nyári szellő…
    Eljön Krisztus szeretettel, eljön Szentlelkével,
    Ha várjátok s imádjátok Pünkösdi reménnyel!

     Megtelik a szív és lélek nemes indulattal,
    Ha bevonul oda Krisztus teljes diadallal.
    Csak úgy lehet pünkösd napja Áldás, öröm, béke –
    A győzelmes, igaz hitnek gyönyörű pecsétje!

     

    József Attila: SZÜLETÉSNAPOMRA

    Harminckét éves lettem én -
    meglepetés e költemény
    csecse
    becse:

    ajándék, mellyel meglepem
    e kávéházi szegleten
    magam
    magam.

    Harminckét évem elszelelt
    s még havi kétszáz sose telt.
    Az ám,
    Hazám!

    Lehettem volna oktató,
    nem ily töltőtoll koptató
    szegény
    legény.

    De nem lettem, mert Szegeden
    eltanácsolt az egyetem
    fura
    ura.

    Intelme gyorsan, nyersen ért
    a „Nincsen apám” versemért,
    a hont
    kivont

    szablyával óvta ellenem.
    Ideidézi szellemem
    hevét
    s nevét:

    „Ön, amig szóból értek én,
    nem lesz tanár e féltekén” -
    gagyog
    s ragyog.

    Ha örül Horger Antal úr,
    hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
    sekély
    e kéj -

    Én egész népemet fogom
    nem középiskolás fokon
    taní-
    tani!

     

    1937. április 11.

                                       

                                        Rajki Miklós: Bíztató

     

                                                

                                                

     

     

                                                 Örülj a világnak,
                                                 Örülj a kinyíló virágnak,
                                                 Örülj a rikkantó madárnak.
                                                 A zöldlombos erdőnek,
                                                 A viruló mezőnek.
                                                 Örülj a hasadó hajnalnak,
                                                 Éjben az égen ragyogó csillagnak,
                                                 A szép napra ébredő reggelnek,
                                                 A neked köszönő embernek,
                                                 S minden ártatlan gyermeknek.
                                                 Örülj a feléd küldött mosolynak,
                                                 A hozzád szóló szavaknak.
                                                 Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,
                                                 Ha valahol éppen tereád várnak.
                                                 Örülj, ha megfogják a kezedet,
                                                 Tanítsd meg örülni gyermeked.
                                                 Örülj, és te is tárd ki szívedet.
                                                 Az öröm széppé teszi lelkedet,
                                                 És vidámmá kedvedet.
                                                 Örülj az ősznek, a tavasznak,
                                                 A fakadó rügynek,
                                                 A lehulló lomboknak.
                                                 Nyáron a rekkenő melegnek,
                                                 Télen a hóval borított hegyeknek.
                                                 Örülj, ha jön egy zivatar,
                                                 Ha örülsz, akkor nem zavar.
                                                 Örülj a megkonduló harangnak,
                                                 A felröppenő sok-sok galambnak,
                                                 A felhangzó zenének,
                                                 Örülj minden csendes estének.
                                                 Örülj a farkát csóváló kutyádnak,
                                                 Örülj, örülj az egész világnak.
                                                 Örülj minden örömnek,
                                                 Hiszen annyi jó és szép van,
                                                 Aminek örülhetsz.
                                                 Örülj, ha valakivel törődhetsz.
                                                 Lásd meg mások örömét,
                                                 Örülj, ha bárkit öröm ér.
                                                 Örömöt adj minden kicsi örömért.
                                                 Az öröm az egy jó dolog.
                                                 Akik örülni tudnak,
                                                 Azok boldogok.
                                                 Te is az lehetsz,
                                                 Ha akarod.

    Freude

     

     

    WEÖRES SÁNDOR: NŐL A DÉR, ÁLOM JÁR

    Nől a dér, álom jár, 
    hó kering az ág közt. 
    Karácsonynak ünnepe 
    lépeget a fák közt.

     

    Én is, ládd én is, ládd,                          
    hóban lépegetnék, 
    ha a jeges táj fölött 
    karácsony lehetnék.

     

    Hó fölött, ég alatt 
    nagy könyvből dalolnék 
    fehér ingben, mezítláb, 
    ha karácsony volnék.

     

    Viasz-szín, kén-sárga 
    mennybolt alatt járnék, 
    körülvenne kék-eres 
    halvány téli árnyék.

     

    Kis ágat öntöznék 
    fönn a messze Holdban. 
    Fagyott cinkék helyébe 
    lefeküdnék holtan.

     

    Csak sírnék, csak rínék, 
    ha karácsony volnék, 
    vagy legalább utolsó 
    fia-lánya volnék.

     

    Weöres Sándor: Valse triste

     

    Hűvös és öreg az este.
    Remeg a venyige teste.
    Elhull a szüreti ének.
    Kuckóba bújnak a vének.
    Ködben a templom dombja,
    villog a torony gombja,
    gyors záporok sötéten
    szaladnak át a réten.
    Elhull a nyári ének,
    elbújnak már a vének,
    hüvös az árny, az este,
    csörög a cserje teste.
    Az ember szíve kivásik.
    Egyik nyár, akár a másik.
    Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég.
    Lyukas és fagyos az emlék.
    A fákon piros láz van.
    Lányok sírnak a házban.
    Hol a szádról a festék?
    Kékre csípik az esték.
    Mindegy, hogy rég vagy nem-rég,
    nem marad semmi emlék,
    az ember szíve vásik,
    egyik nyár, mint a másik.
    Megcsörren a cserje kontya.
    Kolompol az ősz kolompja.
    A dér a kökényt megeste.
    Hűvös és öreg az este.

     

     

    Jubileumi év és ünnepségsorozat idézete:

    „Az idő múlhat, a szépség és a jóság, a szeretet és az igazság nem múlik el az évszázadokkal, nem múlik el az emberekkel, hanem örökös, mint a testetlen valóság, s ezekből annyit kap mindenki, amennyit megérdemel.”  (Fekete István)

     

    "Mink már összetanultunk"- mondta az öreg, de a fiúk e mögött azt is érezték, hogy ők nemcsak tanultak, de tudnak is! Nemcsak néznek, de látnak is, nemcsak hallanak, de értenek is, nemcsak tapintanak, de fognak is, és egész kibontakozó egyéniségük tele van a valóság és a természet szeretetével." (Matula bácsi gondolatai)

     

    "Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget. Csak egy tűzhelyet kívánok. Hívó lámpafényt, meleget azoknak, akiket szeretek. Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet, és kevés embert. De az aztán Ember legyen!"

    (Fekete István: Összegyűjtött versek)

     

    Fekete István:  Gólyák /részlet/

    A zendülő tavasz, ébredő vizek, zöldülő rétek, öreg kémények és fiatal szívek madara. Amikor a gólyahír virága bearanyozza a tocsogók szélét, és a bíbic násztáncot jár a levegőben, amikor a békák ümmögő kórusa megtartotta már főpróbáját is, s a réteket ünnepre fésüli a szél, amikor a színek és illatok sóhajtó névtelensége melegen megcsókolja a földet: egyszer csak hiányozni kezd valami. A nádas tétován áll, a füzek kérdően nézik a patakot, a felhők megállnak, mintha várnának valamire, a torony a messzeséget kémleli, a tavasz nagy orgonája tapogatódzva kémlel a billentyűk között, s csak akkor zendül meg a feltámadt élet mindent átfogó teljességében, amikora mezők virágos kötényére lekereng az első gólyamadár.

     

    December első hetének verse

    Fekete István: Miklós-reggel

    Miklós-reggel lágyan, csendben,

    fehér pihék raja árad,

    Miklós-reggel szép fehérbe

    felöltözteti a fákat.

     

    Miklós-reggel hogy kinéztem

    a havas szép virradatba,

    a cipőcskék is ott álltak

    minden jóval megrakodva.

     

    Miklós-reggel égi pelyhek

    boldog álomrajt szitálnak,

    s hívő tisztán, messzezengőn

    lelketek földjére szállnak.

     

    KÖD

    A nap még csak bújkáló tallér
    gőzölgő, puha felhők fölött.
    A nyárfák dermedten állnak,
    az úton szekerek járnak,
    messze, valahol a köd mögött.

    Reggeli, rekedt károgással
    a mezőkre szállnak a varjak.
    S tél végi szennyben ha vájnak,
    ágyán az ébredő tájnak,
    pihenni már senkit nem hagynak.

    A bokrok között ezer veréb
    saját nagyságát csiripeli,
    de ha karvaly odavág,
    cseppen a vér, rezzen az ág,
    s az egyet a sok hős csak nézi.
     

    Vadlibák szállnak a köd fölött,
    de ők már a holnapnak szólnak.
    Ki elmaradt, hát elmaradt,
    róka torkán vagy föld alatt,
    most kár lenne beszélni róla.

    De akik már voltak: vannak is.
    A föld és bús emlékek alatt,
    s a jövőben visszatérnek,
    mélyéről időnek, térnek,
    és a végtelenről vallanak.

    A nap még csak bujkáló tallér,
    de van és lesz a felhők fölött,
    a nyárfák rügyekben állnak,
    a ködben új napok várnak,
    és új emberek a köd mögött.

     

    Fekete István: Múlik a nyár

     

    Bíbor bükklevél kalapja mellett,

    szárazág bottal köhécselve jár,

    lába nyomán vadvízek fakadnak,

    és zörren a szélben a tengeriszár.

     

    Szeme sarkában ezüst pókháló,

    a fény az arcán öregesen nevet,

    ha kong a hordó, és csordul a must,

    nyár a szőlőhegyén, ha áll a szüret.

     

    Alkonyba tűnik, ködbe enyészik,

    aszott kezére dérharmat tapad,

    ruhája régi pompáról beszél,

    színes, ragyogó, bár itt-ott szakadt.

     

    Öreg tarisznya húzza a vállát,

    melyet vinni már alig-alig győz.

    Sírón susog a nádszál utána,

    nyárvégi úton ott ballag az ősz.

     

     

     

     

    Fekete István: Szeptember

    Őszi hálót szőnek már a pókok,
    vizek tükrén vándor csillagok.
    Bokrok árnyában üresek a fészkek,
    mint az erdő szélén nyári kis lakok.

    Szőlőhegyen a rizling meg a saszla
    cukrot szűrnek a napsugárból.
    Hasad már a diók szagos héja,
    jegenyenyár csúcsán öreg varjú szól.

    Levegőben seregélyek járnak,
    harkály rikkant, lepke tántorog,
    kinyílik a zsúpos présházajtó,
    s régi mámort lehel vén garádtorok.

    Völgybe ér a délutáni árnyék,
    hűvös az est, harmatos a rét.
    Köd lebeg a patak fényes selymén,
    teljes csillagporral tündöklik az ég.

    Aztán elvesznek majd mind az utak...
    Nem marad más, csak a csend és álom,
    mohos tetőkön ásít a kémény,
    halott levél kereng a pókfonálon.

     

     

     

     

    Aranymálinkó

     

    Fuvolázó aranymadár,

    üres nélküle a határ,

    liget, erdő, szőlő, kert.

    Fészke fonottművű kosár,

    értelme a káros bogár,

    ha fáidra szállni mer.

     

    Júniusban tele fészek,

    négy-öt fiú, jaj, de szépek.

    Hozzá ne nyúlj! Nem szabad!

    Kerted ők őrzik jövőre,

     bár elmennek telelőre,

    ha a tájra hó szakad.

     

    Szeptemberben vesznek búcsút,

    előttük a szörnyű nagy út.

    Idegen ég, más határ,

    tengereken átalkelnek.

    Lenn, Afrikában telelnek,

    ahol örökös a nyár.

     

    Ám ott fészket sose raknak,

    és csak tavaszig maradnak,

    míg nálunk dühöng a tél,

    míg a férgek mind elbújnak,

    zengő, jeges szelek fújnak,

    málinkó itt meg nem él.

     

    És májusban egy szép reggel,

    arra ébredsz széles kedvvel,

    hogy kertedben szól a dal:

    üdvözli a fészket, fákat,

    virágba hullt drága tájat

    tavalyi fiaival.

     

     

     

    Fekete István:  Akác

     

    Lombján fehéren ring a virág,

    alatta csendes, puha a világ,

    felette méhek donganak,

     a kasba mézet róla szednek,

    virágján néha megpihennek,

    s ha jó vagy: mesét mondanak.

     

    Ágán sok csúnya, hosszú tövis,

    eldugva fészek – néha öt is,

    s a fészekben dalos madár…

    Hozzá ne nyúlj, mert kerted járja,

    fiait férgekkel táplálja,

    s nélküle üres a határ.

     

    Akácból készül kocsi, szerszám,

    ajtóküszöb és télre kis szán.

    Mindenre jó a világon.

    Kályhátokból ő zümmög éjjel,

    a nyár melegét hinti széjjel,

    ha szemedre száll az álom.

     

     

     

     

    Fekete István: A föld

    Aranykalászoknak áldott, puha ágya,
    eke nyomán omló, barna földhasáb,
    zengő csalitoknak puha televénye,
    szemem simogatva tekint le terád.

    Meleg, puha álom tebenned az élet,
    zúghatnak feletted fagyos viharok,
    magadhoz öleled tavasszal a rétet,
    s virágba szökkented az elhullt magot.

    De jó rajtad s benned az élet, az álom,
    belőled fakadni, hozzád visszatérni.
    Alkonyok alkonyán lehullani lassan,
    ezer reménységgel egy kis helyet kérni.


    /Forrás: F. I., Tarka rét/

     

     

    Fekete István: Bíbic

     

    Még nincs tavasz, de már nincs tél,

    a rét felett suhogó szél

    sír a hideg ég alatt,

    a nádas zúg, az erdő búg,

    és a ködben, ahol nincs út,

    ott repül a kis csapat.

     

    De délben, ha felsüt a nap,

    vándorlásnak vége szakad,

    hív a nádas, hív a rét,

    hív a táj, a zsombék, árok,

    és szállnak a bíbicpárok

    a nagy réten szerteszét.

     

    Fészkeiket jól eldugják,

    hogy hova, azt ők tudják,

    sírva csalnak máshova,

    mert jajongva elvezetnek,

    hol híre sincs a fészeknek,

    hova nem rakják soha.

     

    És jön a nyár,  csupa nagy gond:

    ember, kutya, kongó kolomp:

    bíbic-anya csak lapul,

    míg békés szelek nem fújnak

    s a kis bíbicek kibújnak

    aggódó anyjuk alól.

     

    Ekkor már gyorsan fejlődnek,

    hála szöcskének, tücsöknek,

    minden káros bogárnak.

    Míg a szárnyak jól kinőnek,

    múltával a jó időnek,

    s vége szakad a nyárnak.

     

    Aztán már csapatban járnak,

    és csak intő jelre várnak,

    mert kevés az élelem.

    Az ősz hideg, és utána

    jön a hó, hidegen szállva

    jön a tél: a félelem.

     

    Már nincs ősz, de jön a tél,

    a rét felett suhogó szél

    sír a hideg ég alatt.

    A nádas zúg, az erdő búg,

    és fent, ahol nincs már út,

    délre száll a kis csapat.

     

     

     

    Fekete István - Hóvirág

    Illatod a földben hagytad, mélyen

    És az arcod, mint a hó, kedves, fehér.

    Szerelmes méhek kelyhedbe nem járnak,

    Lehullsz, mikor még híre sincs a nyárnak,

    És marokkal tép, aki elér.

     

    Nem ismered a daltzengő májust,

    Szirmodra fagy hideg, ónos eső,

    Mégis szívemen hordom bokrétádat,

    S ha nem néznek, megcsókolom a szádat,

    Mert te vagy – te vagy a: Legelső…

     


     

     

     

    Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
    Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen,
    Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
    Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

    1922 első fele