Főmenü

  • Főoldal
  • Iskolánk
    Fontos információk
  • Közzétételi lista
  • Iskolai étkezés
    ÖKOISKOLA
    Tehetséggondozás
    50. évforduló
    Beíratás - Iskolahívogató
    Intézményvezető választás
    Programjaink
    Biztonságos Iskola
    Versenyeredmények
    Rólunk írták, rólunk van szó
    TÁMOP pályázat
    Határtalanul!
    Istenes versek szavalóverseny
  • KMOP pályázat
  • Büszkeségeink
    Szülőknek ajánljuk
  • Érdekességek a nagyvilágból
  • Galéria
    Taneszközök, iskolaszerek
  • Humoroldal :-)
  • Bölcsességek, idézetek
  • Nyári napközis tábor
  • Nyári tábor 2018. - Szilvásvárad
  • Ha engeded hisztizni a gyereked...Megérdemled!

    Ha engeded hisztizni a gyereked...Megérdemled!

     

    Egyre több helyen lehet azt olvasni, hogy a liberális nevelés megbukott. Lehet, de ettől a ténytől nem állt meg a Föld a forgásában és a szülők nem kaptak a szívükhöz, hogy jaj, most aztán mi lesz. A liberális nevelés amint láthattuk az utóbbi években, tényleg botrányos helyzeteket okozott a nevelés terén, de azt el kell mondai, hogy nagyon kényelmes megoldást is nyújtott. Mert nem kellett semmit tenni. Hagyni kellett, hogy a gyerek azt tegye, amit akar. Ha belerúgott a szülőbe a játszótéren, mert nem akart hazamenni, akkor belerúgott. Az anyuka legfeljebb egy erőtlen ejnye-bejnyét mondott, és meghunyászkodva hagyta, hogy a hisztis csemete századszor is lecsússzon a csúszdán a kettő helyett, amiben megegyeztek. 

    Hogy a gyerek ekkor azt tanulta meg, hogy neki van szava, neki van hatalma a szülő felett, az nem számít. Lassan már ott tartunk, hogy nem lehet bemenni úgy egy nyilvános helyre, teszem azt a Deichmann-ba vásárolni, hogy ne találkozzunk ordítozó, sikoltozó, rohangáló gyerekekkel. Az övéké a terep. Azt nem egyszer hallottam, ahogy az anyuka elnézést kért a gyerekétől, hogy cipőt mer választani, no meg próbálni. Nem a gyereknek, saját magának. A zsarnokoskodó poronty minden hatalmát kiélvezve diadalmasan mondja az ilyen szánalmas szülői kérlelés végén, hogy rendben, de utána kapok valamit a Pepcoból. És a szülő még hálás, hogy megígérheti neki. Mert azt a 800-1000 forint ugye nem számít, hiszen akkor megvásárolta a nyugalmát. 

    A cukrászdában, az étteremben már alig lehet békésen elfogyasztani valamit, mert a terepet apró, elkényeztetett zsarnokok uralják. Senki nem szól rájuk. Lassan elértük, hogy már nem is néznek csúnyán sem az ilyen gyerekre, sem a szülőre. Az élet egyre több területén veszik át a hatalmat a gyerekek.  A csend, a nyugalom és a nemtörődömség miatt felnőttek ezt hagyják. Hogy miért ilyen hisztis a gyerek? Miért nyughatatlan és miért követelőző? Egyszerűen azért, mert teheti. Nincs a környezetében senki, aki azt mondja neki, hogy legyen türelemmel, várakozzon, várja ki a sorát és teszem azt, nem kaphatja meg azt, amit akar. És ha mindezt teljesíti, vár, türelmes, alkalmazkodó, azért nem kap tárgybeli jutalmat, mert az élet velejárója az, hogy nem csak jutifalatkákból kell értenünk.

    Minden nap kap valamit a mai gyerek. Egy kis túrórudit, egy kis autót, hiszen csak 200 Ft volt, bármit csak hallgasson, maradjon veszteg. A hallgatása és a saját nyugalmunk árát fizetjük ki neki. A nem szót egyszerűen nem érti, nem tudja értelmezni bizonyos szituációkban, mert még nem hallotta. Nem tiltották meg neki, hogy tépkedje a virágokat ész nélkül a város főterén, nem mondták neki, hogy üljön nyugton, amíg eszik, nem kellett önuralmat gyakorolni soha semmilyen helyzetben. 

    A gyerekünknek fizetünk a nap sok-sok percében. Megvásároljuk a mindennapokban. Kilóra. Azért, hogy ne zavarjon bennünket, a kezébe nyomunk egy telefont. Vagy a számítógép elé ültetjük, hogy ezer információ, hanghatás érje percenként és utána azon sóhajtozunk, hogy miért ilyen, miért nem viselkedik másként. 

    A telefon nem más, mint egy póráz, amivel az ágyhoz, székhez kötjük és boldogan tudatosítjuk magunkban, hogy csendben van. 

    A problémák akkor kezdenek sokasodni legfőképp, amikor a gyerek közösségbe kerül. Üt, vág, harap, nem köszön, tolakszik, lökdösődik és mivel megszokta, hogy mindenben ő az első a családban, ezt a példát akarja követni most is. Csak hogy a közösségben hirtelen 20 társa akar első lenni. Húsz gyerek tolakszik, nyafog és próbálja felhívni magára a figyelmet. Megszokta, hogy mindent elér, ha cirkuszol, ha tombol vagy eszementen visít. Azt is megtanulta, hogy ahhoz, hogy valamit megszerezzen, el kell vennie a másiktól. Ezért kitépi a kezéből, ezért üti arcon a társát, aki nem ad neki a tízóraijából. Ezért nem szent neki más holmija. Átgázol rajta, letapossa, elveszi, elteszi vagy egyszerűen csak elhajítja. 

    A mai kor gyereke egyszerűen nem tudja feldolgozni azt a tényt, hogy a világ nem érte van. Rövidke életében nem ezt tapasztalta. Ha még játszani akar az iskolaudvaron, nem viszi haza a szülő, pedig sietne, ezer feladat várja. Inkább vár rá, mosolyog és attól boldog, hogy a gyereke még játszik. Ez nem is lenne gond, ha megértené azt, hogy ez nem nevelés. Ha megértené és elfogadná azt, hogy a gyereket meg kell tanítani arra, hogy egy közösség, egy család része, amelyben a szabályok rá is érvényesek. De a szabályokat felállítani és betartatni kemény munka. Felelősség, határozottság és következetesség kell hozzá. De ez nincs ma meg. A legtöbb szülő gyáván mered a saját gyerekére, ha az követelőzik. Azt hiszi, hogy ha nem szab határokat, akkor ő jó anya vagy apa. Ha nem tanítja munkára, nem ad neki feladatokat, akkor kíméli a gyereket, nehogy szerencsétlen szenvedjen a mindennapokban. 

    Cipeli a táskáját, ha kell, felmenteti az úszás, a testnevelés alól, mert kettőt tüsszentett reggel, vagy fájt a hasikája. Minden játékba belemegy, amit a gyerek kitalál és élvezettel tálal. A gyerek nagyon gyorsan megtanulja manipulálni a szüleit. Az iskolában, ha sérelem éri, csak a másik a hibás. Természetesen ő soha nem kezdi a konfliktust, nem piszkálja a másikat, csak szenvedő alany. És a szülő ezt a századik esetben is elhiszi. A gyerek olyan változatos formában tudja tálalni a vele történt bajokat, hogy ember legyen a talpán, aki a történések mögé lát. 

    Nagyon jó lenne, ha az elfogult, szerelmetes magzatát angyalnak látó szülő elgondolkodna azon, hogy vajon jót tesz-e ezzel? Vajon a későbbiekben, amikor nem végzi a feladatát a munkahelyén, amikor lóg, amikor késik, felmerül-e benne az, hogy ezt évek óta így csinálják a családon belül? Gondol-e arra, hogy hogy ő hagyta, hogy a gyerek lusta legyen, vagy anyámasszony katonája? Érzi-e egy pillanatig is azt, hogy nem magától ilyen a kamasz lánya? Nem azért küldi el őt melegebb éghajlatra, mert évekkel ezelőtt nem tanította meg tisztességesen viselkedni és beszélni másokkal, vagy akár a szüleivel? 

    Amit később tapasztalunk, érzünk és visszakapunk, az a munkánk gyümölcse. Az a nem volt időnk-rád érzés visszhangja lesz, az a nem szerettelek eléggé, de megvettem mindent- reakciója. 

    Csúnya idők jönnek, ha mindez így marad…

     

    Forrás: http://hildasagok.blog.hu/2018/05/14/ha_engeded_hisztizni_a_gyereked_megerdemled?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare